Abból a fából-Kárpátia

Abból a fából vágjátok az én keresztem, Amit akkor ültettek, amikor születtem, Abból a fából legyen majd az én koporsóm, Amelynek árnyéka alatt írták meg a sorsom. Gallyaiból rakjatok egy olyan nagy tüzet, Ami még egyszer táplálja kihűlő szívemet. Földbe' nyugvó gyökeréből faragjatok pipát, Szabad lelkem az égbe szálljon mint a füstkarikák. Sudár ágai jók lesznek vaskaszák nyelének, Mely arat, de fegyver is a Magyar kezének, Fának apró forgácsát vessétek a szélnek, Viszik messze majd hírünket ahol földet érnek. Egy árva szűz rügyéből új élet sarjadjon, Ne hagyjátok soha, soha, hogy nemzetetek kihaljon, Legszebbik részéből végül bölcsőt készítsetek, Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek.